Íme, ez a blog fog beszámolni a Lisszaboni Erasmus kalandjainkról.
Szeptember 10-én indultunk Budapestről Lisszabonba Bécsi átszállással. Bécsig egy nagyon cuki kis repcsivel mentünk aminek propellerei voltak és akkora volt belül mint egy távolsági busz (na jó lehet hogy kicsit nagyobb volt). A bécsi repülőtér nagyon csodajó, vannak ágyfotel bútorok a várakozó embereknek, de nem 2 hanem annyi hogy mindenki elférjen, lehet heverészni, vannak laptopozós zugok ahol van konnektor és interaktív világító falak amivel lehet játszani, repülő tárgyakat kell lecsapni illetve felrúgni. Ja meg vannak dohányzófülkék. A kényelmes fetrengő kanapészerű bútoron elfogyasztottuk az utikajánkat, aztán csodáltuk hogy milyen jó kis hely ez a bécsi reptér, aztán már szállhattunk is be a TAP gépbe. Az utunk kezdetén felhők takarták el a tájat, aztán szép lassan kitisztult az ég és mire hozták a nénik az ebédet meg a kávét láthatóvá vált egy bazinagy hegység, sajnos nemtom mi lehetett, de voltak a hegyek között szép nagy türkizkék tavak is szóval nyilván Svájc volt. Egyszerre próbáltam inni a boromat, enni a salátámat és minél többet látni Svájcból, meg még Csabi figyelmét is felhívni az érdekesebb hegyekre és tavakra. Nagyon, nagyon finom salátát kaptunk a repülőn, azóta is szoktam róla ábrándozni. Ja és nagyon finom vörösbor is volt hozzá meg tejeskávé. Szóval jó volt a repülőutunk, megint megállapítottuk hogy Spanyolország közepe egy hatalmas kopár vörös sivatag, Franciaországban meg nagyon szép kis kacskaringós utak választották el a dombokon levő tanyákat, egyáltalán nem voltak derékszögű telekhatárok. Portugália felett felhős volt az ég, nem láttunk belőle kábé semmit, még esett is mielőtt megérkeztünk. A Lisszaboni reptér a Bécsihez képest egészen tróger, a csomagjainkat meg egy rendkívül hosszú vándorlás után kaphattuk meg, valahol a reptér mélyén, találkoztunk egy magyar bácsival és feleségével, Madeirára tartottak 3 hétre :D. Miután kikeveredtünk a reptérről megpróbáltuk megkeresni a 91-es buszt ami a google szerint elvisz a Marqes de Pombalra, jól kiderült hogy nincs is ilyen busz, volt másik, vettünk rá jegyet (egy kártyát kell venni 50 centért és azt töltögetheted később), jött a busz mondták hogy a-a nem szállhatunk fel a csomagjainkkal. Sebaj a buszmegállóban tartózkodó középkorú háziasszony angolul elmagyarázta hogy másik busz viszi be a csomagos embereket, arról kiderült hogy drágább, úgyhogy végül metróra szálltunk. A metró szép, tiszta és minden állomáson van valami fura színes csempe mert a Portugálok nagyon szeretik a csempét. Ja és valamiért pattogatott kukoricát árulnak a metróállomásokon. Sikeresen megérkeztünk a Marques de Pombalra, ami egy bazinagy körforgalom igazából, a közepén meg van egy hatalmas szobor. Északi oldalán egy óriási füves park. Az utcánk kb 5-10 percre van innen, ügyesen meg is találtuk, csak arra nem készültünk fel hogy mindenütt apró fehér kockakővel van a járda kirakva, jó nagy szenvedés volt feltolni a 20 kilós bőröndjeinket rajta, merthogy fel kellett tolni őket, aztán letolni aztán feltolni, az egész város össze-vissza hullámzik. Danyella, a főbérlőnk már az ablakból integetett nekünk vidáman, aztán lejött elénk és segített nekem a 20 kiló cuccot felhurcolni, nagyon kedves volt tőle, én már eléggé lihegtem mire felértünk a negyedik emeletre. A lakásunk szép fényes és tágas, hatan lakunk benne, Felix aki német, Anais aki francia, Roger aki portugál és talán Alina aki szintén portugál. Danyella nagyon vidám és van egy Alex nevű férje aki szintén nagyon vidám és közvetlen, ha jól értem mindketten Brazíliából származnak, kb 30 évesek, és az egész ház Alexé, ők a földszinten laknak, felettük pedig csupa csupa Erasmusos diák. Október 20-án grillezős partit csinálnak nekünk a kis udvarukon, a szomszéd kézműves sörfőzdéből kapunk 20 liter sört! Miután lepakoltuk a cuccainkat elmentünk sétálni még egy kicsit, megnéztük a Parque Eduardo VII-t, a nagy parkot, a felső végén megtaláltuk az életemben látott legrosszabb szobrot, ami egyben egy szökőkút is, annyira borzasztóan szörnyűnek találtam hogy úgy döntöttem lefotózom majd, ritka rossz tényleg. De szerencsére ellensúlyozza egy jó kis Botero szobor a közelben, sokkal eldugottabb helyre rakták, pedig ezerszer jobb. Na ennyit erről a napról.
A következő 2 nap történéseit az Enikőnek írt levelem által prezentálom, kiegészítem még gy két részlettel.
Na, most értünk haza a mai második körutunkról. Tegnap elmentem Csabával a sulijába hogy hogy nézzem a várost, hát az a része a városnak egy gettó, de nagyon durván. Szétromlott házak, szemét, káosz panelok és bádogviskók, olyan hangulata volt mint a filmekben a Brazil nagyvárosoknak. A házak nagyon furák, tényleg egymás mellett van kb minden, barokk templom mellett panel és amellett üveg toronyház. Csabi sulija elég hasonló a Pécsi sulijához érdekes módon ez is gy fehér kockaépület egy domb tetején, elég jó hangulata van de meglepően szétcsúszott egy építész egyetemhez képes, pont jöttek mentek a gólyák, kifestett arccal ordítva énekelve vonultak. Nagyon sok fekete van és nagyon szépek. Egyébként is szépek az emberek általában, kb mindenki jól öltözött annak ellenére hogy az út pl totál kátyús és minden szemetes. Mi nagyon közel lakunk az egyik fő belvárosi csomóponthoz, a Marqes de Pombalhoz, ami a Pombal márki tere, ő a király építésze volt és 1755-ös földrengés által lerombolt várost ő pofozta helyre kissé, annyit csinált hogy van egy központi tengely ami a folyópartra megy le, de ez hatalmas újítás lehetett ahhoz képest ami egyébként van, össze vissza minden. Na szóval a tengely felső vége a Marqes de Pombal ami tőlünk kb 5 perc, de a mi utcánk egyirányú és alig van forgalom, viszont az ágyból látom a repülőket, pont erre szállnak fel. Ma el akartunk menni az óceánhoz, meg bérletet akartunk csinálni, hát egyik sem sikerült, mert otthon hagytam a fürdőruhámat szóval venni kellett egy újat, nagyon vicces módon megvettem 15 euróért azt a fürdőruhát amit kinéztem Pesten a Calzedoniába, de nem volt meg a bugyija, itt se volt meg a bugyija. Na mindegy szép azért. Majd utána járok hátha a többi 10 calzedonia üzletben van. Vettünk kaját egy igazi szupermarketben, mert itt a sarki bolt is szupermarket, csak abban egyáltalán nem lehet elférni és semmit sem lehet megtalálni. Valamiért a polcokon a dolgok össze vissza vannak elhelyezve és nem lehet rájönni, hogy melyik dolog mennyibe kerül, plusz folyton jönnek az emberek. A bolt nagyon izgalmas volt. Iszonyat sok hal és egzotikus gyümölcs volt, jó sokáig örömködtünk ezen, aztán hazajöttünk a kajánkkal és az új fürdőruhával, a kaja egyébként kb annyi mint otthon. Halkonzervet szoktunk venni, a tonhal 50 cent, csinálunk hozzá salátát, meg vettünk sajtot, meg zöldségeket, meg egy nagy olíva olajat. Kicsit pihentünk majd újra elindultunk, végre kávéztunk egyet egy tatakávézóban, meg ettünk hozzá sütit ami mindenütt van, nagyon sok olyan hely van ami kicsi, van pia, kaja és kávé, és ki lehet ülni az utcára. Ezeknek nagyon jó hangulata van, de a kaják 5-8 euró közt vannak sajnos. Találtunk egy parkot, ahol CSIRKÉK voltak, meg kiscsibék, a város közepén, szabadon, annyira abszurd ez a hely, folyton olyan dolgokkal találkozunk, amire nem számítanál. Aztán megtaláltuk a cipő menyországot. A cipőboltban 9 euró a teljesen minden részében bőr szandál, persze az is egy végtelen káosz de annyira jó cipők voltak annyira olcsón hogy teljesen felzaklatott és azonnal venni akartam valamit. Eztután a szuper bolt után kiderült hogy van még kb 10 ugyanilyen a környéken. Hazafelé betévedtünk a kajálósétáló utcára ahol népdalokat énekeltek taták csoportokban (nagyon szép volt) és kb 1000 kajálóhely volt. Elfáradtunk, vettünk egy sört és hazjöttünk inni. Holnap már tényleg elmegyünk az óceánhoz, kinéztük a buszt.
