Na, beteg vagyok úgyhogy itthon maradtam ma.Jó sok minden történt amit nem írtam le, megpróbálom összefoglalni. Hosszadalmas sorban állások és sok sok pénz árán megszereztük a bérletünket amivel minden járművön utazhatunk bizonyos zónán belül (a zóna határa még mindig nem tisztázódott a fejünkben de biztos valahol messze van). Elmentem az iskolámba a welcome meetingre vagy valami hasonlóra, eléggé sok erasmus diák van 30 és 50 közt valahol. A suli egyébként nem túl nagy de azért a Pécsinél nagyobb. Kaptunk egy kártyát amivel vehetünk ebédet a menzán 2,40-ért, ez nagyon feldobott engem mert mindenféle meleg étel elég drága, egy pizza 10-15€, van egy csomó kajálóhely a városban de 5-6€ a legolcsóbb kaja. Szóval elmagyarázták hogy mindenféle órára bemehetünk, adtak egy órarendet meg egy másikat amin angolul is szerepelnek a tantárgyak, de ez nem sokat segített mert így is elég homályos volt számomra hogy a 3 féle kerámia közt mi a különbség. Aztán jött egy pár diák és elmondták hogy ők hozták létre a buddy szervezetet hogy az erasmusos diákok ne csak egymással ismerkedjenek hanem velük is legyen valami kapcsolatunk. Jött a buddy csajom és körbevezetett a kis fiúpajtásával az iskolán, nagyon kedvesek és segítőkészek és cukik voltak. A műtermek katasztrofálisan kicsik, évente elköltöznek belőlük és minél idősebb vagy annál nagyobb helyed lesz. De semmi személyes tér vagy bútor vagy ilyesmi, csak egy terem ahova bemehetsz és nemtom mit csinálhatsz, állhatsz egy helyben a vásznad előtt és akkor elférsz. (Péntek délelőtti kirándulás képei)Ezt egy 25 évesnek kinéző fiú csinálja, iszonyat sok ilyen hatalmas falat telefestett, teljesen csodálatos szerintem.

Sé de Lisboa

Ez a welcome 19-én pénteken volt, szombaton elmentünk a Costa de Caparicára Anaissal és Felixszel. Egész délután ott voltunk, megnéztük a naplementét, elképesztően szép volt, a felhőket narancssárgára festette a fény, a parton pedig a szétterülő hullámok egy hatalmas tükörként verték vissza az összes színt. Este Anais főzött nekünk nemzeti francia vacsit, nagyon jó volt. Egy nagyon vékony tésztalapba csomagolt camambert sajtot, pirított hagymát és almát összekeverve, és így megsütötte. Csinált hozzá salátát, és karamellás almás sütit, meg hozott egy francia piát amit Ricard-nak hívnak és nagyon erős ánizs íze van, jéggel és vízzel kell inni. Az erasmus life Lisboa, vagy a másik ilyen erasmus party szervezet értesített mindenkit a fészbukon, hogy aznap van az ÉLETE LEGNAGYOBB PARTIJA, erre én nem akartam elmenni, Csaba sem és Anais sem, de Felix úgy gondolta hogy biztos nagyon jó lesz, már itthon elkezdett nagyon rossz zenét hallgatni hogy ráhangolódjon a mega welcome partyra. Mi inkább elmentünk (taxival, ami elég olcsó) megnézni Anais kedvenc helyét a Bairro Alto-ban, ami elég szürreális hely éjszaka. Ebben a negyedben van a legtöbb szórakozóhely, tulajdonképpen csak szórakozóhelyek vannak, és az emberek az utcán állva iszogatnak, beszélgetnek, de iszonyatosan sokan, olyan mint egy fesztivál az utcán. Egy kis kocsmaszerű helyre mentünk ahol két fiú zenélt, valami szép brazil zenét, (nagyon sok helyen van élő zene) és az emberek mind nagyon boldogok voltak és csomóan táncoltak. Nagyon jó hangulata volt, Enikő jutott eszembe, hogy mennyire tetszene neki. Vettünk italt és táncoltunk amíg csak vége nem lett a zenének, aztán elindultunk egy park felé, közben kicsit összezavarodtak a dolgok mert elég sokféle alkoholt megittam addigra. Beszélgettem egy pasival aki szakács valami mulatóhelyen, és az összes barátja szakács volt, és voltak brazil szakács barátai is, velük is beszélgettem egy kicsit valami brazil autentikus kajáról :). Végül hazasétáltunk, amiből kb. semmire sem emlékszem, de nem szenvedtem legalább.

Másnap viszont eléggé szenvedtem. És Csaba is. Délután egy órakor keltünk fel, nagyon szépen sütött a nap úgyhogy elhatároztuk hogy megyünk az óceánhoz. Attila is csatlakozott, ő se volt a legjobb állapotban mert a Bairro Alto-ban töltötte az előző estét. Elhatároztuk hogy megismerkedünk a Carcavelos nevű parttal, amit a Cascaisi vonattal lehet megközelíteni, Cascais előtt kb 10-15 perccel kell leszállni. A vonat megállójától 5-10 percre van a part, egy hosszú homokos szakasz, elég népszerű lehet (ez a legközelebbi Lisszabonhoz, 1,80 a vonatjegy odáig) jó sokan voltak, de az emberek nagy része szörfözött. Jó nagy hullámok voltak itt is, vidám portugál szülők tanítgatták a gyerekeiket szörfözni és boldog kutyák vágtáztak estefelé a naplementében a homokon. Egész nap valami babgulyást vagy pörköltet vagy sült disznót szerettem volna enni, ez általános ha másnapos vagyok, úgyhogy az óceánpart után elvonszoltuk magunkat a Jumboba, hogy szerezzünk valami energiadús táplálékot. Találtunk egy fűszerezett csirkét 3,30-ért, de mivel vasárnap este 10 volt, haza kellett gyalogolnunk. Éjfélre kész is lett a sült csirkénk, már alig bírtuk megenni mert majdnem elaludtunk.

A következő nap egy nagy szívás volt számomra. Eleve alig bírtam felkelni, aztán rájöttem hogy 10-től van a kerámia amit meg szeretnék nézni, esélytelen volt hogy odaérjek, sebaj volt egy másik kerámia 14-től, gondoltam majd arra bemegyek. Mikor el kellett volna indulnom elkezdett esni az eső nagyon nagyon. Jó gondoltam akkor várok, hátha eláll egy kicsit legalább, vártam fél órát, nem állt el, viszont az óráról már elkéstem. Nembaj, gondoltam akkor is bemegyek, mert jelentkeznem kell az erasmus irodában. Kiléptem az ajtón, elsiettem a 760-as busz megállójába, és ezalatt a 3 perces séta alatt teljes mértékben eláztam, mintha leöntöttek volna egy vödör vízzel. A buszmegállóban elgondolkoztam azon hogy most akkor hazamegyek, de inkább kemény voltam és kitartó, és felszálltam a buszra (amit nem lehet tudni hogy mikor jön mert csak annyit jelez a tábla hogy 15 percenkén, de hogy mikortól 15 perc?) a buszon patakokban áramlott a víz előre és hátra, én meg fáztam. Beértem a suliba, az óra amire menni akartam épp elkezdődött, gondoltam akkor ezt már hagyom, beállok az irodában levő sorba hogy regisztráljanak. Hát ott több mint 10 ember volt előttem, és teljesen vizes voltam, és rázott a hideg, úgyhogy feladtam és hazaindultam úgy hogy semmit sem tudtam elintézni. Viszont másfél órán át vizesem mászkáltam és szétfagytam mire hazaértem. Hazafelé a busz alig tudott felmenni az utcán mert az utca folyóvá változott, az a járdát is elöntötte a víz, az emberek pedig kétségbeesetten próbálták a boltok ajtaját ezzel-azzal eltorlaszolni, illetve kiseperni a vizet, a buszunk hatalmas hullámokat vetett amik becsaptak a boltok ajtaján elárasztva a küzdő embereket. Aztán jött egy rendőrkisbusz és elterelte a forgalmat valamerre, a metróaluljáróba vízesések zúdultak le, a csatornafedőket félrehúzták és óriási szökőkutakként tört fel belőlük a víz. Az emberek száraz szigeteken rekedve várták hogy elmúljon az özönvíz. Kissé aggódtam hogy megfázok, úgyhogy amint hazaértem csináltam teát meg felmelegítettem a lefagyott lábaimat.