Még mindig beteg vagyok és itthon kell ülnöm a szobában az ágyban, pedig annyi érdekes dolgot csinálhatnék. De ma megkaptam az ösztöndíjamat! Vehetek magamban cipőt, memóriakártyát, terpentint stb stb. Utazgathatok mostmár izgalmas helyekre és kifizethetem a lakbéremet is. Múlt héten már majdnem meggyógyultam. Elég jól voltam. Vásznat is tudtam venni, mert megkaptam  a tanulmányi ösztöndíjamat ami nem túl sok de azért jól jött. Elmentem Flórával egy kínai boltba ami az iskola és az ő lakása között van, mondta hogy van vászon, nem is olyan rossz ránézésre. De nem volt pénzem, csak kártyám, úgyhogy nem tudtam megvenni, pénteken elindultunk Csabával felfedezni a többi kínai boltot, hátha találok valahol közelebb is vásznat. Elmentünk busszal a praca Martim Monizra, ami egy nagyobbfajta tér, vannak rajta érthetetlen borzasztó szobrok, kis bódék növények stb, mikor először voltunk ott az emberek fele füvezett a másik fele meg vagy csak úgy heverészett a padokon vagy labdát ütögetett/rugdosott/kergetett (szerintem mindenféle labdás játékot nagyon szeretnek itt az emberek). Minden nap elmegyek busszal a Martim Moniz mellett a suliba menet, és egy idő után leesett hogy ott minden bolt kínai. És van kínai közösségi ház is. Úgyhogy gondoltuk megnézzük, hátha találunk vásznat valamelyik kínai boltban. Az első amibe bementünk egy nagy 3 emeletes üzletközpont, minden szinten kínaiak vannak, (elég félelmetes volt, mert előző este néztük meg az Inárritu Biutiful című filmjét amiben illegális kínai munkások vannak) olyan mint egy piac de egy viszonylag új épületben van, és a pincében is folytatódik, nem is az üzletekben árulják a cuccaikat hanem úgy szétterjeszkedtek mindenütt és ott cigiznek meg fekszenek a zsákok tetején meg játszatják a gyereket. Nem találtunk vásznat csak egy csomó rossz kínai terméket, úgyhogy szétnéztünk a környéken és nagyon érdekes boltokat találtunk. Van egy ékszer, vízipipa, kendő és egyéb keleti cuccok boltja ami nagyon izgalmas, mellette egy apró kézműves kellékek boltja, amiben annyi apró szar van mint a tenger, nagyon nagyon sok és sokféle kis réz izé meg színes szalag meg fröccsöntött aranyozott apró bicikli. Aztán van még ékszerkészítő kellék bolt, másik ékszerbolt, másik indiai bolt, kínai szupermarket keleti zöldségekkel, szóval sok izgalom. Vettünk egy fűszeres boltban füstölőt, előtte legalább 20 percig nézegettük a rengeteg ismeretlen port, magvat, különleges keleti főzőkellékeket és satöbbit. Volt egy csomó titokzatos gyógynövénykivonat, életerő kapszula és növényi kozmetikum, meg színes fodros füzérek aranyozott bogyókkal. De mivel vászon sehol sem volt, elmentünk abba a boltba amit Flóra mutatott, ott is van egyébként minden, macskacsengettyűtől kezdve bőröndön át a festővászonig. Ezután elmentünk a piacra amit a Time Out ural, (http://www.lisbonlux.com/lisbon-shops/mercado-da-ribeira.html) minden kajálóhelynek egységes arculata van, nagyon dizájnos, nagyon hipszter. De nagyon jó hangulata van. Asszem semmi sem olyan olcsó ott hogy megvehetnénk, két kávéért 2,50-et fizetett Csabi. De azért egyszer talán eszünk ott valamit. (Csak az a baj hogy kb százezer evőhely van, és ezeknek kb a fele nagyon tetszik nekem, és mind drága...) Miután megittuk a kávénkat (Csabi rajzolt egy kicsit közben) elmentünk az Oriental múzeumba, (http://www.museudooriente.pt/209/o-museu.htm#.VDwqT2d5Po4) ahova már hetek óta vágyom, és rájöttem hogy péntekenként hattól tízig ingyen van. Flóra is jött velünk, az épület nagyon nagy és van állandó és időszakos kiállítás is, az volt az egy probléma hogy túl hideget csinált a légkondi, ezért egy idő után elkezdtünk mindhárman fázni. Az első emeleten megnéztük a portugál jelenlét Ázsiában-t, csomó furcsaságot csináltak, kókuszdió kehely ami filigrán ezüsttel van díszítve, meg gyöngykagyló héjba vésett szentjelent barokk stílusban. De van japán paraván is ami a portugálok érkezését ábrázoló jelenetekkel van díszítve, kicsit furcsán sikerült a portugálok feje. Aztán van egy gyűjteményük az általuk megszállt/gyarmatosított ázsiai kultúrák hagyományos művészetéből is, nagyon szép és nagyon érdekes. A második emeleten a keleti árny-bábjáték bábok vannak, ezek csodálatosan szépek. Törökországtól Dél-Kelet Ázsiáig mindenütt csinálnak árny-bábjátékot, bőr lapokból készítenek figurákat amik áttetszőek, de meg is festik és átlyukasztják őket. Szóval egyszerre színes, mintás, átlátszó és mozgatni is tudja a bábjátékos. Mivel nagyon csodálatosan szép volt, és nagyon sok is volt jó sokáig voltunk a múzeumban, amitől megfáztunk. Flóra is, én meg eleve kicsit beteg voltam. 

A múlt hét elég langyos volt mondhatni, csomót itthon voltam mert beteg voltam, még most se érzem annyira száz százalékosnak magam. Voltam aktrajzon, elég jó, egy fiatal csaj a modell, jó a formája és a feje is karakteres, élveztem. Aztán voltam kerámián, azt egy nagyon lelkes ember tartja, már csak a pasi miatt is megéri az óra mert olyan vidáman tud beszélni a szakmájáról. Elmondta az összes agyagfajtát, megmutogatta az összes keverék samottot meg mindent. Mondjuk épp majdnem éhen haltam szóval nem volt felhőtlen az öröm. Csinálni fogunk egy sík és egy térbeli munkát és mindkettőt megfestjük. Tegnap mondta hogy el is visz minket az azulejo múzeumba. Ja, konzultáltam az egyik mesteremmel, a nővel, van egy pasi is, de vele még nem beszéltem. A nő azt mondta hogy eljött az ideje annak hogy kitaláljam miért pont ezt vagy azt a témát választom, és hogy felesleges a technikai tökéletességre törekedni mert úgyis egész életemben tanulni fogom hogy hogyan fessek. Mondott nekem egy példát, egy francia fiatal nő portrékat fest gyerekekről,de ezek igazából diktátorok. És először nem is érted hogy mi benne a lényeg, csak ha elolvasod a címüket. Jó, értem. Egy hétig ezen rágódtam, mert azt is mondta, hogy gondolkozzak azon hogy mi a mondanivalóm, rájöttem hogy ez nem fog így menni, nem tudok kitalálni valami súlyosat vagy elgondolkodtatót vagy ilyesmi, asszem folytatni fogom azt amit csináltam nyáron, a húsokat. AZ ÖSZTÖNDÍJAM MÉG MINDIG NEM ÉRKEZETT MEG. Eléggé mérges lettem mert megint kölcsön kellett kérnem ahhoz hogy be tudjam fizetni a portugál kurzust, ami egyébként 75 €. Felhívtam egy csomó pte számot hogy valaki valamit mondjon már, Sz. A.-t már nem akartam mert már rohadtul elegem volt belőle hogy semmit sem tud mondani, csak azt hogy a N. J. beteg. Folyton terel. Augusztus óta terel, nem is az már a baj vele hogy nem küldte még el a pénzt hanem hogy kibaszottul nem tudja megmondani, hogy mikor küldi, és ez nagyon rossz mert nem élhet az ember úgy a 20€-jával hogy nem tudja hány napra kell beosztani. Nem merek oldószert meg vásznat meg semmit sem venni. Nem merek gyógyszert sem venni. Most megnéztem az etr-emet és eléggé sokkot kaptam. Ugyanis a kezdet kezdetén sok tanulmányi ösztöndíjat kaptam mert jó volt az átlagom, kaptam szoctámot is, minden szép és jó volt. De mióta elvették a pénzt az egyetemektől, hiába tanultam ki az agyamat, csak 5-6 ezreket adtak az 5,23-as átlagomra, szóval az előző félév elején azt mondtam magamnak, hogy nem éri meg ez az egész. Tényleg sírtam már attól hogy 2 hete folyamatosan tanulok a szobába bezárva. Ötezer forintért havonta. Szóval csak 29 kreditet vettem fel és 4,4-et csináltam. És erre most látom hogy arra adják a pénzt. Eléggé kiakadtam ezen. mert most mi a fene legyen, kezdjem újra a nemjó a négyes időszakot? Na mindegy. 

Visszatérve a múlt hétre. Elmentem Csabával a Praca Espanha mellett levő parkba ami iszonyat jó, este volt és ki voltak világítva az ösvények az óriási mediterrán növények között, hatalmas pálmák és bambuszerdők és eukaliptuszfák vannak benne, sűrű puha fű, pata kés egy kis tó, amiben kacsák úszkálnak, tényleg egy remek hely az. Hétvégén meg elmentünk városnéző túrára az építész kar szervezésében, csomó tök izgalmas helyet megmutogattak nekünk, többek között az aquaduktot, ami egy hatalmas vízvezeték, átmegy a város felett, Sintrából hozza ide a vizet. A 18. század közepén épült, van vagy 30 kilométer hosszú, de nemtom pontosan. 

Na, beteg vagyok úgyhogy itthon maradtam ma.Jó sok minden történt amit nem írtam le, megpróbálom összefoglalni. Hosszadalmas sorban állások és sok sok pénz árán megszereztük a bérletünket amivel minden járművön utazhatunk bizonyos zónán belül (a zóna határa még mindig nem tisztázódott a fejünkben de biztos valahol messze van). Elmentem az iskolámba a welcome meetingre vagy valami hasonlóra, eléggé sok erasmus diák van 30 és 50 közt valahol. A suli egyébként nem túl nagy de azért a Pécsinél nagyobb. Kaptunk egy kártyát amivel vehetünk ebédet a menzán 2,40-ért, ez nagyon feldobott engem mert mindenféle meleg étel elég drága, egy pizza 10-15€, van egy csomó kajálóhely a városban de 5-6€ a legolcsóbb kaja. Szóval elmagyarázták hogy mindenféle órára bemehetünk, adtak egy órarendet meg egy másikat amin angolul is szerepelnek a tantárgyak, de ez nem sokat segített mert így is elég homályos volt számomra hogy a 3 féle kerámia közt mi a különbség. Aztán jött egy pár diák és elmondták hogy ők hozták létre a buddy szervezetet hogy az erasmusos diákok ne csak egymással ismerkedjenek hanem velük is legyen valami kapcsolatunk. Jött a buddy csajom és körbevezetett a kis fiúpajtásával az iskolán, nagyon kedvesek és segítőkészek és cukik voltak. A műtermek katasztrofálisan kicsik, évente elköltöznek belőlük és minél idősebb vagy annál nagyobb helyed lesz. De semmi személyes tér vagy bútor vagy ilyesmi, csak egy terem ahova bemehetsz és nemtom mit csinálhatsz, állhatsz egy helyben a vásznad előtt és akkor elférsz. (Péntek délelőtti kirándulás képei)Ezt egy 25 évesnek kinéző fiú csinálja, iszonyat sok ilyen hatalmas falat telefestett, teljesen csodálatos szerintem.

Sé de Lisboa

Ez a welcome 19-én pénteken volt, szombaton elmentünk a Costa de Caparicára Anaissal és Felixszel. Egész délután ott voltunk, megnéztük a naplementét, elképesztően szép volt, a felhőket narancssárgára festette a fény, a parton pedig a szétterülő hullámok egy hatalmas tükörként verték vissza az összes színt. Este Anais főzött nekünk nemzeti francia vacsit, nagyon jó volt. Egy nagyon vékony tésztalapba csomagolt camambert sajtot, pirított hagymát és almát összekeverve, és így megsütötte. Csinált hozzá salátát, és karamellás almás sütit, meg hozott egy francia piát amit Ricard-nak hívnak és nagyon erős ánizs íze van, jéggel és vízzel kell inni. Az erasmus life Lisboa, vagy a másik ilyen erasmus party szervezet értesített mindenkit a fészbukon, hogy aznap van az ÉLETE LEGNAGYOBB PARTIJA, erre én nem akartam elmenni, Csaba sem és Anais sem, de Felix úgy gondolta hogy biztos nagyon jó lesz, már itthon elkezdett nagyon rossz zenét hallgatni hogy ráhangolódjon a mega welcome partyra. Mi inkább elmentünk (taxival, ami elég olcsó) megnézni Anais kedvenc helyét a Bairro Alto-ban, ami elég szürreális hely éjszaka. Ebben a negyedben van a legtöbb szórakozóhely, tulajdonképpen csak szórakozóhelyek vannak, és az emberek az utcán állva iszogatnak, beszélgetnek, de iszonyatosan sokan, olyan mint egy fesztivál az utcán. Egy kis kocsmaszerű helyre mentünk ahol két fiú zenélt, valami szép brazil zenét, (nagyon sok helyen van élő zene) és az emberek mind nagyon boldogok voltak és csomóan táncoltak. Nagyon jó hangulata volt, Enikő jutott eszembe, hogy mennyire tetszene neki. Vettünk italt és táncoltunk amíg csak vége nem lett a zenének, aztán elindultunk egy park felé, közben kicsit összezavarodtak a dolgok mert elég sokféle alkoholt megittam addigra. Beszélgettem egy pasival aki szakács valami mulatóhelyen, és az összes barátja szakács volt, és voltak brazil szakács barátai is, velük is beszélgettem egy kicsit valami brazil autentikus kajáról :). Végül hazasétáltunk, amiből kb. semmire sem emlékszem, de nem szenvedtem legalább.

Másnap viszont eléggé szenvedtem. És Csaba is. Délután egy órakor keltünk fel, nagyon szépen sütött a nap úgyhogy elhatároztuk hogy megyünk az óceánhoz. Attila is csatlakozott, ő se volt a legjobb állapotban mert a Bairro Alto-ban töltötte az előző estét. Elhatároztuk hogy megismerkedünk a Carcavelos nevű parttal, amit a Cascaisi vonattal lehet megközelíteni, Cascais előtt kb 10-15 perccel kell leszállni. A vonat megállójától 5-10 percre van a part, egy hosszú homokos szakasz, elég népszerű lehet (ez a legközelebbi Lisszabonhoz, 1,80 a vonatjegy odáig) jó sokan voltak, de az emberek nagy része szörfözött. Jó nagy hullámok voltak itt is, vidám portugál szülők tanítgatták a gyerekeiket szörfözni és boldog kutyák vágtáztak estefelé a naplementében a homokon. Egész nap valami babgulyást vagy pörköltet vagy sült disznót szerettem volna enni, ez általános ha másnapos vagyok, úgyhogy az óceánpart után elvonszoltuk magunkat a Jumboba, hogy szerezzünk valami energiadús táplálékot. Találtunk egy fűszerezett csirkét 3,30-ért, de mivel vasárnap este 10 volt, haza kellett gyalogolnunk. Éjfélre kész is lett a sült csirkénk, már alig bírtuk megenni mert majdnem elaludtunk.

A következő nap egy nagy szívás volt számomra. Eleve alig bírtam felkelni, aztán rájöttem hogy 10-től van a kerámia amit meg szeretnék nézni, esélytelen volt hogy odaérjek, sebaj volt egy másik kerámia 14-től, gondoltam majd arra bemegyek. Mikor el kellett volna indulnom elkezdett esni az eső nagyon nagyon. Jó gondoltam akkor várok, hátha eláll egy kicsit legalább, vártam fél órát, nem állt el, viszont az óráról már elkéstem. Nembaj, gondoltam akkor is bemegyek, mert jelentkeznem kell az erasmus irodában. Kiléptem az ajtón, elsiettem a 760-as busz megállójába, és ezalatt a 3 perces séta alatt teljes mértékben eláztam, mintha leöntöttek volna egy vödör vízzel. A buszmegállóban elgondolkoztam azon hogy most akkor hazamegyek, de inkább kemény voltam és kitartó, és felszálltam a buszra (amit nem lehet tudni hogy mikor jön mert csak annyit jelez a tábla hogy 15 percenkén, de hogy mikortól 15 perc?) a buszon patakokban áramlott a víz előre és hátra, én meg fáztam. Beértem a suliba, az óra amire menni akartam épp elkezdődött, gondoltam akkor ezt már hagyom, beállok az irodában levő sorba hogy regisztráljanak. Hát ott több mint 10 ember volt előttem, és teljesen vizes voltam, és rázott a hideg, úgyhogy feladtam és hazaindultam úgy hogy semmit sem tudtam elintézni. Viszont másfél órán át vizesem mászkáltam és szétfagytam mire hazaértem. Hazafelé a busz alig tudott felmenni az utcán mert az utca folyóvá változott, az a járdát is elöntötte a víz, az emberek pedig kétségbeesetten próbálták a boltok ajtaját ezzel-azzal eltorlaszolni, illetve kiseperni a vizet, a buszunk hatalmas hullámokat vetett amik becsaptak a boltok ajtaján elárasztva a küzdő embereket. Aztán jött egy rendőrkisbusz és elterelte a forgalmat valamerre, a metróaluljáróba vízesések zúdultak le, a csatornafedőket félrehúzták és óriási szökőkutakként tört fel belőlük a víz. Az emberek száraz szigeteken rekedve várták hogy elmúljon az özönvíz. Kissé aggódtam hogy megfázok, úgyhogy amint hazaértem csináltam teát meg felmelegítettem a lefagyott lábaimat.